• Document: JULIA Quinn. Micsoda éjszaka! GABO
  • Size: 983.43 KB
  • Uploaded: 2019-07-21 05:33:11
  • Status: Successfully converted


Some snippets from your converted document:

JULIA Quinn Micsoda éjszaka! GABO A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Julia Quinn A Night Like This Avon Books New York Fordította: Bozai Ágota Könyvterv: Malum Stúdió Copyright © 2012 by Julie Cotler Pottinger Hungarian translation © Bozai Ágota, 2013 Hungarian edition © GABO Kiadó, 2013 Minden jog fenntartva. A könyv bármely részletének közléséhez a kiadó előzetes hozzájárulása szükséges. Ez a mű fikción alapul. A szövegben szereplő nevek, helyek és események a szerző képzeletének termékei, és nem tekinthetők valóságosnak. A valós eseményekkel, helyekkel, szervezetekkel, illetve élő vagy elhunyt személyekkel való bármilyen hasonlóság teljességgel véletlen. Kiadja a GABO Könyvkiadó www.gabo.hu Felelős kiadó: Földes Tamás Felelős szerkesztő: Solymosi Éva ISBN 978-963-689-640-9 1824 nagyon jó év volt Daniel Smythe-Smith számára: – három év száműzetés után visszatért Angliába – részt vett a világ legrosszabb koncertjén – megcsókolt egy teljesen ismeretlen hölgyet – elhárított egy rablótámadást egy londoni utcán – főszerepet játszott egy tíz felvonásos melodrámában – szerencsésen túlélt egy balesetet – ártalmatlanná tett egy őrültet – szerelmes lett És még csak áprilist írunk… ELŐSZÓ – Winstead, te átkozott csaló! Daniel Smythe-Smith pislogott. Egy kicsit kapatos volt, de mintha valaki éppen azzal vádolta volna, hogy kártyán csalt. Beletelt egy pillanatba, míg megbizonyosodott arról, hogy hozzá szóltak. Alig egy éve volt Winstead grófja, és néha még elfelejtett felfigyelni, ha öröklött címén szólították. De nem. Ő volt Winstead, vagy inkább Winstead volt ő, és… Biccentett, aztán legyintett. Mi is jutott észébe? Ó, igen. – Nem – jelentette ki meglehetősen vontatottan, még mindig csodálkozva az egészen. Kezét felemelve tiltakozott, mert egészen biztos volt benne, hogy nem csalt. Ami azt illeti, az utolsó palack bor után szinte csak ebben volt biztos. De nem sikerült egyebet mondania. Ami azt illeti, alig volt képes elugrani az útból, amikor az asztal nagy lendülettel megindult felé. Az asztal? Szentséges pokol, mennyire részeg? Annyi egészen bizonyos, hogy az asztal már féloldalvást volt, a kártyalapok a padlón, és Hugh Prentice úgy üvöltött rá, mint egy eszelős. Nyilván Hugh is részeg. – Nem csaltam – közölte Daniel. Összevonta szemöldökét, és pislogott, mintha ez a szemmozdulat eltávolíthatná a részegség filmszerű rétegét a látásáról, amely mintha… mindent elhomályosított volna. Átnézett legjobb barátjára, Marcus Holroydra, és vállat vont. – Nem szoktam csalni. Mindenki tudta, hogy nem szokott csalni. De Hugh nyilvánvalóan elvesztette az eszét, és Daniel csak nézett rá, miközben hadonászva, kiabálva dühöngött. Csimpánzra emlékeztet, gondolta Daniel. Csak nem szőrös. – Miről beszélsz? – kérdezte csak úgy, a levegőbe. – Nem lehetett nálad az ász – dühöngött Hugh. Megindult felé, egyik karja meglehetősen furcsa szögben állt, vádló mozdulattal mutatott. – A célnak nem ott kellett volna lennie, hanem… hanem… – A közelbe mutatott, kezét rázva, egy közeli pontra, oda, ahol korábban az asztal állt. – Szóval… nem lett volna szabad nálad lennie – mormogta. – De nálam volt – közölte Daniel. Nem dühösen, nem is védekezőn. Csak tényként, amolyan mi mást mondhatnék-féle vállvonással. – Nem lehetett nálad – vágott vissza Hugh. – Minden kártya helyét tudtam a pakliban. Ez igaz volt. Hugh mindig minden kártya helyét tudta a pakliban. Félelmetesen éles esze volt. Tudott fejben számolni is. Bonyolult számításokat tudott végezni, több mint három számjegyű számokkal, maradékkal, áthozatallal, ilyesmivel, amit vég nélkül kellett gyakorolniuk az iskolában. Visszatekintve, Danielnek talán nem kellett volna leülni vele kártyázni. De szórakozni akart egy kicsit, és komolyan arra számított, hogy veszíteni fog. Hugh Prentice ellen kártyában soha senki sem nyert. Úgy tűnik, őt kivéve. – Figyelemre méltó – mormogta Daniel, kártyáira pillantva. Az igaz, hogy most a padlón hevertek a kártyák, de tudta, milyen lapjai voltak. Ugyanúgy meglepődött, mint bárki más, amikor a nyertes lapokat kiterítette. – Nyertem – jelentette be, bár olyan érzése volt, hogy ezt már mondta. Marcushoz fordult. – El tudod ezt képzelni? – Te még figyelsz rá? – sziszegte Marcus. Tapsolt egyet Daniel arca előtt. – Ébredj fel! 4 Daniel elkomorult, füle csengését orra vakarásával kívánta csillapítani. Ez igazán váratlan volt. – Ébren vagyok – felelte. – Ezért elégtételt követelek – mordult fel Hugh. Daniel meglepetten nézett rá. – Tessék? – Nevezd meg a segédeide

Recently converted files (publicly available):